„Kisebbségvédelem Európában” – nyári egyetem

FELHÍVÁS

a „Kisebbségvédelem Európában” nyári egyetemen való részvételre

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2019-ban immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog- és érdeksérelmeivel érdemben foglalkozni.

A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem a nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.

 

A korábbi években előadónk volt többek között:

  • Dr. Varga Zs. András, alkotmánybíró, a Velencei Bizottság tagja, prodékán, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék)
  • Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék)
  • Izsák-Ndiaye Rita, 2017-es előadásakor az ENSZ faji diszkrimináció megszüntetésével foglalkozó bizottságának tagja
  • Elek Zsófia, helyettes képviseletvezető a Bécsi Nemzetközi Szervezetek Mellett Működő Állandó Magyar Képviseleten
  • Manzinger Krisztián, 2018-as előadása idején diplomata Magyarország Európai Unió Melletti Állandó Képviseletén
  • Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
  • Csáky Pál, európai parlamenti képviselő

A nyári egyetem 2019. július 7. és 12. között kerül megrendezésre Martonvásáron, Budapesten és Székesfehérváron. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét. Az ösztöndíj feltétele a nyári egyetem előadásain, illetve egyéb foglalkozásain való részvétel.

A jelentkezés feltételei

Elsősorban joghallgatók jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak is lehetővé tesszük a részvételt. Részvételi korhatárok: 20-30 év. Indokolt esetben, kisebbségvédelmi tevékenységre, szakmai tapasztalatra tekintettel egyedi elbírálásban részesítjük a fent meghatározott korhatártól eltérő korú jelentkezőket.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  1. A Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról (www.kji.hu) letölthető regisztrációs ív
  2. Magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz
  3. Motivációs levél
  4. Hallgatói jogviszony igazolás (alap, mester, osztatlan vagy doktori képzésről), illetve végzett jelentkezők esetén a diploma másolata

A pályázati anyagot az npkikjinyariegyetem@gmail.com e-mail címre kérjük elküldeni.

A nyári egyetemen előre láthatóan összesen 15 hallgatónak tudunk helyet biztosítani.

Jelentkezési határidő: 2019. június 1.

A pályázatok elbírálásának menete:

  1. A felhívásban szereplő feltételeknek megfelelő és hiánytalan pályázati anyagot benyújtó pályázókkal a nyári egyetemet szervező intézetek munkatársai Skype vagy más videóbeszélgetésre alkalmas program segítségével előre egyeztetett időpontban interjút készítenek. Ennek célja a pályázók szakmai felkészültségének felmérése. Az interjúkra várhatóan 2019. június 6. és 9. között kerül sor.
  2. Az interjúkat követően megtörténik a nyári egyetemre felvételt nyert pályázók kiválasztása. A pályázók kiértesítése előreláthatólag június 15-én történik meg.
  3. A felvételt nyert pályázók 10.000 Ft regisztrációs díj megfizetésére kötelesek. A befizetett összeg kaucióként szolgál arra az esetre, ha a pályázó önhibájából nem vesz részt a nyári egyetemen. A befizetett regisztrációs díj egésze visszatérítésre kerül azoknak a hallgatóknak, akik a nyári egyetem valamennyi előadásán és programján részt vesznek.

További információkért forduljon bizalommal dr. Benda Vivienhez, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársához, vagy Fülöp Izabellához, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársához.

  1. Benda Vivien: benda.vivien@kji.hu

Fülöp Izabella: izabella.fulop@bgazrt.hu

Comments are closed.

Megszakítás