V. Brüsszeli Kárpátalja Nap

2019-ben ötödik alkalommal rendezték meg a Brüsszeli Kárpátalja Napot, mely a régió izgalmas kultúráját hivatott bemutatni.

A rendezvényen Bocskor László „Az én Kárpátaljám” című fotókiállítását és az est folytatásaként – a Málenkij robot 75. évfordulója alkalmából – a Nemzeti Színház Gulág virágai című előadását mutatta be a Balassi Intézet.

Az esemény kezdeményezője és szervezője Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő.

Földes László HOBO: A Gulág virágai – zenés dokumentum dráma

Az előadás a második világháborúban a szovjetek által megszállt területen született fiú történetén és sorsán keresztül mutatja be a Gulág életének egy szeletét. A rabokat felszólítják: szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban. Vagyis éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja – hátborzongató abszurditás.

Szereplők: Földes László HOBO, Rácz József

Rendező: Vidnyánszky Attila
“Az én Kárpátaljám” – Bocskor László fotókiállítása

A Bocskor László fotográfus által készített 53 képből álló képkollekció a Kárpátaljára jellemző tájat, valamint az épített örökséget hivatott reprezentálni tiszta és világos képet adva a vidék magyar gyökereiről, múltjáról és jelenéről. Bocskor László ezeket a képeket nem művészi fotóknak, hanem a valóság dokumentálásának nevezte, mivel elsődleges szempontja az volt, hogy minél élethűbben mutassa be Kárpátalját azoknak, akik még sosem látták.

A fotók Kárpátaljára és a kárpátaljai magyar közösségre, illetve azokra a valódi értékekre szeretnék felhívni a figyelmet, melyek már számos kisebbségi létből fakadó megpróbáltatást és történelmi vihart segítettek túlélni: a keresztény hitre, az anyanyelvű oktatásra, a történelmi emlékekre, a népi hagyományokra, és a kulturális örökségre. A kiállítás egyik üzenete, hogy a jelenben kell megőriznünk a múltat a jövő számára.

Forrás: Balassi Intézet

Comments are closed.

Megszakítás